A szociáldemokrácia a 19. században a tőkés országok munkásságából, a
szakszervezeti mozgalomból nőtt ki.
Ők is szocializmusról álmodtak, mint a kommunisták, de csak hosszú-hosszú
távlatban, és a mindennapokban a kapitalizmus igazságtalanságainak
megszüntetését, a tőkés rend szebbé tételét akarták. A forradalmi marxisták
ezzel soha sem értettek egyet, mivel a kapitalizmus még legjobb,
legdemokratikusabb, leggazdagabb formájában is a munkástömegek kizsákmányolására
épül. A forradalmi marxisták mindig is a szocializmus megteremtését tűzték ki
célul.
A szociáldemokrácia a 2. világháború után azonban alapvető változáson ment át. A
2. világháború utáni általános európai gazdagodás közepette bőséggel volt pénz.
Ez lehetővé tette, hogy a tőkés szociáldemokrata kormányok többet juttassanak a
tömegeknek, megteremtsék a jóléti államot. A szocialista világ léte pedig, ahol
tömegek jogává vált a munka, a pihenés, az egészségügy, rákényszerítette a tőkés
kormányokat erre.
A 80-as évek gazdasági nehézségei nyomán kevesebb lett a pénz. A szocialista
világ is összeomlott, eltűnt a külső kényszerítő erő. A tőkés kormányok feladták
a jóléti állam osztogató politikáját. A mai szociáldemokraták elfogadják a
kapitalista rendszert és a demokratikus államstruktúrákat. A szocializmus eszméi
közül az állam által garantált jóléti ellátórendszerek fejlesztését, a
szolidaritást, az egyenlőtlenségek csökkentését, újabban - a mai "harmadik út"
nevű irányzatban - az esélyteremtő állam kialakítását helyezik előtérbe. A
modern szociáldemokrácia egyetért azzal, hogy a gazdasági növekedés a jólét
szükséges feltétele, ezért támogatja a piacgazdaság fejlődését és reformját.
A 80-as évektől már nem csak a szocializmus nem cél, de már a szociáldemokrácia
addigi hagyományos követeléseit is feladják, és a neoliberális politika
megvalósítóivá váltak.
A szociáldemokrácia jelentős szerepet vállalt a volt szocialista országok
fellazításában. A "keleti politika", a "leszerelés", az "európai együttműködés"
jelszava alatt aktívan részt vettek az 1989-91-es tőkés ellenforradalmak
előkészítésében.
Szociáldemokraták a volt szocialista világban
A volt szocialista országokban is több párt jött létre szocialista,
szociáldemokrata néven. Ezek a pártok alapvetően különböznek a nyugatiaktól
abban, hogy nincs semmilyen szociáldemokrata múltjuk, nincs szakszervezeti
hátterük, nem kötődnek hagyományaikban sem a munkássághoz. Ezek a pártok, köztük
a Magyar Szocialista Párt is, a kezdettől fogva az 1989-91-es tőkés
ellenforradalmak aktív résztvevői voltak, és a kapitalista rendszer egyik
pilléréve váltak.
Feladatuk a dolgozói tömegek félrevezetése, manipulálása, a kapitalizmus
megszilárdítása. Az MSZP 1990 őszén, Siófokon elfogadott programja
szociáldemokrata pártként határozta meg az MSZP-t. Lényege: nyugat-európai
jellegű piacgazdaság, pluralizmus, jogállam, demokratikus társadalom
célkitűzése, s e rendszeren belül a baloldali értékek képviselete. Az MSZP - a
Horn-kormány idején - a Bokros-csomag elfogadásával nyíltan vállalta a
neoliberális politikát, így lényegében feladta a párt baloldali szociáldemokrata
jellegét. 2002 után a Medgyessy-kormány hatalomra jutása után, és különösen
Gyurcsány Ferenc elnökké választását követően az MSZP politikája elveszítette
szociáldemokrata jellegét, és nyíltan a multinacionális tőke és a magyar
nagytőke pártjává vált. A magyar privatizáció története bizonyítja, hogy az
MSZP-kormányok mindig több állami vagyont adtak el, mint az MDF-kormány vagy a
Fidesz-kormány.
Kommunisták és szociáldemokraták
Az 1917-es forradalom, és azóta eltelt 90 esztendő tapasztalatai világosan
mutatják, hogy a kommunisták és a szociáldemokraták céljai gyökeresen eltérnek.
A magyar történelem tapasztalatai is bizonyítják, hogy a magyar
szociáldemokraták 1919-ben ugyanúgy elárulták a munkásság érdekeit, mint
1989-90-ben. A Horthy-rendszer csendőreinek is kiadták a kommunistákat, mint
ahogyan ma sem riadnak vissza a kommunisták elleni jogi, hatalmi fellépéstől.
Az 1917 óta eltelt 90 év világosan mutatja: ha a kommunisták a tőkés viszonyok
között stratégiai kérdésekben működnek együtt a szociáldemokratákkal, ha együtt
kormányoznak, akkor mindig a kommunisták húzzák a rövidebbet, és ők fizetnek
legtöbbet érte.
1997-ben például a francia kommunisták 9,9%-ot értek el a választásokon, és
beléptek a szocialista kormányba. A Jospin-kormány vitathatatlanul tett a
dolgozó tömegekért. Ők vezették be a 35 órás heti munkarendet, ami mindmáig
egyedülálló Európában. A legszegényebb rétegek hozzájutottak a
társadalombiztosításhoz. Csökkentették a munkanélküliséget. A tőke azonban
benyújtotta a számlát, és a legtöbbet a kommunisták fizették. Ráadásul a NATO
Jugoszlávia-elleni agressziója idején, 1999-ben a szocialista-kommunista kormány
úgy döntött, hogy csatlakozik a NATO akciójához, és bombázókat küld Jugoszlávia
ellen.
A döntésnek, ha tetszik, ha nem, részesei voltak a kommunisták is, akik nem
vonultak ki a kormányból. A kommunisták a 2002-es elnökválasztáson megfizették
az első komoly árat. Jelöltjük Robert Hue, aki egyben a párt főtitkára volt, a
választásokon 3,2 százalékot kapott. Az első csapást követte a második is. A
parlamenti választásokon ugyanabban az évben a kommunisták 4,8 százalékot kaptak
Tudatosság és szervezettség: a kommunista siker titka
A világ első szocialista forradalmának előkészítői, szervezői és végrehajtói a
kommunisták voltak. A Nagy Október bizonyította, hogy a munkásmozgalom áramlatai
közül csak a forradalmi radikális áramlat, a kommunisták vállalják a
felelősséget, és képesek a szocialista forradalmat véghez vinni, csak a
marxizmus-leninizmus szolgál megbízható eszmei fegyverül.
A kommunisták ereje nem a taglétszámban van, hanem a párt tudatosságában és
szervezettségében. Lenin pártjának alakuló ülésén 1898-ban, Minszkben hat
szervezet képviseletében 9 küldött vett részt. 1917 márciusában összesen 24 ezer
tagja volt. 1917 októberében, a forradalom győzelmének időszakában 350 ezer. A
szocialista forradalmak korában végleg elvált egymástól a kommunista és
szociáldemokrata irányzat. A kommunisták lettek a szocialista forradalmak
hordozóivá, míg a szociáldemokrácia végérvényesen a kapitalizmus mellett
kötelezte el magát.
A Munkáspárt ma az egyetlen párt, amely baloldali választási lehetőséget kínál a
tőkés kormányok politikájával szemben, az egyetlen párt, amely megtestesít egy
eljövendő forradalmi változást.
